Amíg kint voltunk 19 napon keresztül, egyszer sem jött hír, hogy meglenne a csomagunk. Felvették ugye az adatainkat, de biztonság esetére meg kellett adni a magyar címünket is, ha netalán nem lenne meg, még kint vagyunk.
Mikor 2 hét múlva se volt hír a csomagról, én már akkor gondoltam, hogy erre vizet ihatok. Közben már ruházkodtam odakint, hazafelé egy teli bőröndöt sikerült ismételten összehoznom.
Már körülbelül 3 hete voltunk itthon, mikor a barátom apukájának csörgött a telefonja, hogy találtak két csomagot, de olvashatatlan rajta a címke, csak sejtik, hogy a miénk lehet, hát másnap kiszállítják. Kezdtem örülni, de a párom leszólt, hogy ne örüljek, kitudja mennyire lesz szétszedve a csomag, mi fog belőle hiányozni... Másnap szombat volt, így gondoltam akkor nincs futárszolgálat, de délután meghozták a bőröndöket. És ami a legfontosabb: épségben, egyben, és minden meg volt benne! Örömtáncot jártam. :D Azért a ruháknak penész szaguk volt, úgyhogy szerintem a csomagunk ott állt jó pár hétig Berlinbe, vagy Frankfurtba....
Mikor megérkeztünk, már éjszaka volt, csak annyira volt erőnk, hogy együnk és zuhantunk is az ágyba. Másnap "hamar" keltünk, aztán siettünk is vásárolni, mert nem járhatunk egy ruhába több napon keresztül. 5-6 órán keresztül vásárolgathattunk, sok dollárt hagytunk ott, de be volt minden szerezve. Emlékszem, nem voltam elragadtatva a nagy amerikától, mert csak brooklynban mozogtunk. Komolyan megkérdeztem magamtól, hogy ezért fizettem ki a repülőjegyet? Aztán másnap a kételyeim eloszoltak. A cél Manhattan volt.
Elmesélhetetlen élmény, hogy az ember fia mennyi mindent átélhet ott. Times Square, Rockefeller Center, Chinatown, Wall Street, WTC, Central Park, Prospect Park, Washington Square Park, Bryant Park...
Felemelő érzés volt sétálgatni a felhőkarcolók között, látni a millió ember pezsgését, a naplementét nézni a visszatükröződő ablakokról...
Kevés költőpénzzel vágtam neki a nagy útnak, ezért én nagyon sajnáltam a belépőket egyes dolgokra. Pl. az Empire State-re 48$ volt a belépő. A Statue of Liberty-re pedig előre elfelejtettünk foglalni jegyet, így a szoborba nem tudtunk bemenni. Javaslat: ha valaki szeretne menni, akkor időben foglaljon! Ez annyit tesz, hogy kb. 3 hónappal előre. (mi májusban néztük, akkor volt a legközelebbi időpont augusztusra...)
Jártunk a mesés Coney Island-en is. Mivel jó volt az idő, nem maradhatott ki a strandolás sem, de mi tovább metróztunk, így kötöttünk ki Brighton Beach-en, és ott nem volt már olyan sok ember, illetve nem volt annyira szemetes a tengerpart, mint közvetlenül Coney Island-en.
A vidámparkot is meglestük, de a páromat nem tudtam meggyőzni, hogy valamire is felüljünk, mert ő már "kiöregedett". Jelzem, 27 éves.... :D
További napjaink szintén Manhattan felfedezésével folytatódott. A WTC helyén nagy munkálatok folytak, így egy hatalmas épületet megkerülve tudtunk a helyszínre jutni. Engem a hideg rázott mindvégig, még ott voltunk. Valami gyönyörű lett az a két szökőkút féleség. Még régebbi blogokban olvastam, hogy ott ellenőrző kapukon kellett keresztül menni, illetve motozás is volt, hát én ebből semmit nem tapasztaltam.
Chinatown-ba érdemes vigyázni a táskákra, én ott nem éreztem magam biztonságba. Folyamatosan jöttek az arcomba a kínaiak, feketék, hogy ezt vegyek - azt vegyek, már a végén magyarul szóltam vissza, annyira idegesítettek. :)
Ami még nagy felfedezés, hogy normális kávét nem tudtam inni sehol. Nem ismerik a kávé fogalmát. Ugyan nem vagyok valami nagy kávés személyiség, de reggelente szoktam inni. Hát a Starbucks-os sem közelíti meg, illetve a kaliforniai szállodás kávé is hányinger volt számomra.
A párom kitalálta, hogy utazzunk el valahova még amerikán belül. Felcsillant a szemem, hogy végre láthatom Miami-t, a vágyálmomat. De ő valami természeti látványosságot akar, nem csak chill-ezni a tengerparton... Így kiegyeztünk, hogy Kaliforniába utazunk, és meglátogatjuk a Yosemite National Park-ot, illetve a Hearst Castle-t. Mindez onnan indult, hogy leskelődtünk ajánlatok után a Tours4fun.com weboldalon, ahol potom 460 dollárért miénk lehetett a buszos kirándulás. Gyors foglalás, még gyorsabb repülőjegy foglalás után már a nyakunkon volt az utazás napja. Természetesen akkor volt gondom a vesémmel, de már nem tudtam mit csinálni. Mivel június 30-án utaztunk és július 3-án értünk vissza, ezért már kb. csillagászati árakat kértek a repülőjegyért, ugye a július 4. miatt.... Megoldottuk végülis, aztán már azon kaptuk magunkat, hogy ott is vagyunk. Indultunk a La Guardiáról hajnalban, itt szerencsére nem lehetett vinni feladandó poggyászt, csak kézit. Át kellett szállnunk Charlotte-ba, majd azután mégegyszer, és estére megérkeztünk a San José International Airport-ra.
Már jó előre megnéztük, hogy juthatunk el a szállodához, de ahhoz villamost is kellett használni, meg buszt is. Nyilván eltévedtünk. :) Amire én nagyon mérges tudok lenni.... De végülis megoldódott a helyzet.
Amit nagyon kiemelnék, mert ismét pórul jártunk: Americas Best Value Inn szállodában szálltunk meg, amivel nincs is probléma, csak ahol mi voltunk környéken, ott csak indiaiak voltak. Rettentően rémisztőek azok az emberek, szerintem fehér lányt még nem láttak, így kb. én voltam a turistalátványosság.
Előre foglaltuk a szállodát, ahol a párom beikszelte, hogy majd bankkártyával fizetünk, de útközben kiderült, hogy lehet készpénzzel is, így inkább azzal fizettünk. Ennek ellenére az a mocskos recepciós elkérte a bankkártyáját a páromnak, és elég sokat szöszmötölt, így nagyon szépen ellopta a bankkártyájának az adatait, amiről később 500$-t leemelt.... Szerencsére akkor már itthon voltunk, így a bank azonnal hívta a barátomat, hogy milyen tranzakció volt Kaliforniába, így egyből tiltották a kártyáját, és jóvá is írták neki a pénzt. Szóval nagyon vigyázzatok, kinek, mikor és miért adjátok oda a kártyátokat!
Másnap hajnalban már indult is a busz, egy Chinatown szerűségnél szálltunk fel, mondanom sem kell, csak mi voltunk a párommal fehérek, meg a buszsöfőr, illetve egy indiai család volt, mindenki más kínai. Kellemetlenül éreztem magam... De legalább az idegenvezető nagyon jól beszélt angolul, minden szavát értettem. A túra annyiból állt, hogy 5 órát utaztunk, 2 pihenő volt közben, meg kajálás (csakis Mc Donald's-ban....), aztán odaértünk a gyönyörű nemzeti parkba, ahol 3x10 percet adtak néhány látványosságnál, hogy tessék fotózkodjál, aztán már mentünk is a szállodába, ahova este 10-re értünk, és másnap már 6:45-kor indultunk, hogy elérjünk a Hearst Castle-be. Az igazat megvallva nem figyeltem, hogy miről híres ez a kastély, de gyönyörű volt. Az óceánpart mellett egy hegytetőn található meg. Amiről biztos híres: nemrégiben Lady Gaga itt forgatta az egyik klipjét. #link
Mivel hosszúra nyúlt a bejegyzés, valamikor folytatom.... :)
2014. augusztus 18., hétfő
2014. augusztus 15., péntek
szerencse a szerencsétlenségben
Kicsit írnék a kalandos utunkról, hogyha esetleg valaki nekivágna az utazásnak, akkor mire figyeljen. :-)
Június 21-én indultunk Ferihegyről, ott és akkor még minden rendben volt. Az air berlint választottuk, ott volt a legelfogadhatóbb jegyár. Megérkezve Berlinbe volt 5 óránk, amit semmittevéssel tölthettünk. Nem számolva azzal, hogy a Budapest - Berlin vonalon nem adnak normális kaját, így nem váltottunk eurót, csak dollár volt nálunk. A pénzváltónál pedig hatalmas sor állt... Javaslom, ha valaki netán ott szállna át, akkor legyen nála kellő mennyiségű euró is. :)
Jöttünk-mentünk a reptéren, nehezen, de eltelt az idő, két órával a beszállás előtt ott voltunk a kapunál, ahol a DELAYED felirat fogadott minket. Itt kezdődött el a balszerencsés sorozat első felvonása. Rögtön reklamáltunk, de a hölgy megnyugtatott minket, hogy nincsen semmi baj, ad új repülőjegyet Frankfurtba, ahonnan majd közvetlen járat megy New Yorkba. Igyekeztünk a másik terminálra, időben ott voltunk, felszálltunk, 1 órát utaztunk, leszálltunk, ezekkel probléma nem volt.
Frankfurtban átszállunk a JFK-ra tartó repülőre, ahol már végérvényesen megnyugodtam. Ekkor még nem tudtam, hogy 8-9 óra milyen hosszú idő egy repülőn. Középen ültünk, közvetlenül a first class utáni részen, ahol legalább volt hely, hogy kinyújtsuk a lábunkat. Sajnos mögöttem egy fiatal lányka ült, aki folyamatosan rugdosta a székem, felrakta a lábát, egyszóval nagyon idegesített, de tűrtem. A 8 órát zenehallgatással, filmnézéssel, unatkozással töltöttem el. Nagyon nehezen, de végül csak leszállt a gépünk amerikában. Szörnyen fáradt voltam, mert előtte 3 napot dolgoztam 12 órában, de tudtam, hogy a "hátőrnél" (nem tudom pontosan a nevét :D) nem hivatkozhatok majd arra, hogy fáradt vagyok.
Kikeveredtünk a reptérre, ahol egy megtermett fekete hölgy osztott szét minket, hogy kinek hova kell mennie. Mivel a barátommal mentem, ezért minket egy sorba küldött. Estére értünk oda, sokat nem kellett várakozni, 2 perc után sorra jutottunk. Az az igazi tipikus amerikai, szigorú tekintetű férfi várt minket nagy "szeretettel", majd miután megkérdezte a páromat, hogy kije vagyok (felesége, vagy barátnője), szétválasztott minket. Na itt kezdett el hevesebben verni a szívem, de a párom megnyugtatott, hogy menjek vissza a sorba, nem lesz semmi gond. Tőle csak annyit kérdezett, hogy hol dolgozik, és miért jövünk ide, aztán ujjlenyomat és pecsételt is, aztán intett nekem, hogy mehetek. Már fejben lejátszottam, hogy mit kell mondanom, ki vagyok, honnan és hová jöttem. :D Felesleges volt paráznom, mert egy szót nem szólt hozzám, csak megnézte az útlevelem, levette az ujjlenyomatokat, jó szórakozást kívánt, pecsételt és mehettem.
Ezután jött a fekete leves második része. Várt minket egy szintén fekete amerikai srác, hogy Frankfurtból jöttünk-e, illetve, hogy mutassuk már meg a csomagunkhoz tartozó vonalkódot. Eleget tettünk a kérésének, mire jött a válasz: elveszett a poggyászunk. Felemelő érzés volt ott állni egy ismeretlen kontinensen abban a ruhában, amiben elindultam otthonról.... És mindenem odaveszett.
Mondta, hogy menjünk szépen az irodához, nem lesz semmi gond, majd előkerítik a csomagokat. Nem mi voltunk az elsők az irodánál, de utánunk is gyűlt a sor, a legvégén már kb. 40-en álltak mögöttünk. Sorra kerülve a srác nagyon rendes volt, adott 100-100$-t kárpótlásként, hogy nagyon sajnálják, felvették az adatainkat, és mehettünk végre az utunkra 3 óra ügyintézés után... Ezután taxival mentünk Brooklynba, ahova még szintén 1 óra volt az út, de tűrtem, hisz Amerikáért mindent. :)
A kint töltött idő alatt semmi hír nem volt a poggyászunkról, így már abban a hitben jöttem haza, hogy odavesztek a ruháim. Kint természetesen feltöltöttem a ruhatáramat, hazajőve volt is nagy bámulás a család részéről, hogy milyen stílusváltáson mentem keresztül. :D
Amilyen észrevételeim voltak a ruhákkal kapcsolatosan: mi mindig a Marshall nevezetű helyeken keresgéltünk ruhákat, de többnyire sikerrel jártunk. Ezek állítólagosan olyan boltok (inkább turi féleségek), hogy ami más boltokban megmarad ruha, de csak 1-2 db, és egy bizonyos ideig nem is viszik el őket, akkor ez átkerül a fent nevezett boltba, ahol leértékelik, és viheted is. Így nagyszerű dolgok beszerezhetőek olcsóbban. Csak az az idegesítő, mikor találsz egy ruhát, és nincs a méretedben...
Amit észrevettem még, hogy pl. a melltartók nagyon drágák, és a minőségük is sokkal rosszabb, mint mondjuk itthon. Én inkább egy Victoria Secret-be szívesebben tértem volna be. A bugyik pedig ilyen műszálas anyagokból készülnek, még tapintani is rossz őket.
A boltok egyébként katasztrofálisan néznek ki: szétdobálva a ruhák, cipők, ha a vállfáról valaki lelöki a ruhát, akkor nem veszi fel, hanem otthagyja... Miután felpróbált valamit, nem kell visszavinnie a helyére, hanem csak otthagyhatja. Ez bennem eléggé negatív nyomot hagyott.
A másik csalódás a metrónál ért, hogy mennyire koszosak, igénytelenek az állomások, és valljuk be, néhol a metró is undorító. Nem győztem állandóan kezet mosni, illetve fertőtlenítőt használni. Nekem feltűnt, hogy az amerikában élő emberek igénytelenek önmagukra nézve is. El vannak hízva (érdekes volt kínai lányt kövéren látni...), némelyik eléggé csatorna szagú.
Amit már mindenki leírt, de én is megteszem: mindenhol légkondi. Mi nagyon jó időt fogtunk ki, kb. 35 fok volt minden nap, szikrázó napsütés, na meg a nagy páratartalom, és a metrón, illetve boltokban kb. 20 fokra le van hűtve a levegő. Az első 1-2 perc még élvezetes is, hogy végre hűsölhetsz, de aztán már fázol.
Nekem így sikerült megfáznom, köhögtem is rendesen a 3 hét alatt.
Mivel a metrón a székek ilyen műanyagból vannak, ezért eléggé hidegek. Én vesebeteg vagyok, könnyen felfázok. Pár nap után az egyik reggel véreset pisiltem, szörnyen görcsölt a vesém és az alhasam is. Aznap csak "otthon" fetrengtem, illetve gyors skype-olás közben az orvosommal is sikerült beszélnem, hogy szedjek antibiotikumot. Köszönöm a segítséget, amerikában nagyon egyszerű elintézni az orvosi ellátást....
Nem hallgattam rá, mondván nem akarom az összes pénzem orvosi ellátásra költeni, ezért onnantól kezdve felöltöztem, a metrón nem ültem le, rengeteg vizet ittam, és 3 nap alatt el is múlt a bajom.
Mikor már itthon voltam, elmentem az orvosomhoz, a vér, illetve vizeletvizsgálat során tökéletes eredményeim lettek... :) Egyébként több, mint fél évig panaszmentes voltam, és természetesen a nagy almában kellett újra előjönnie a bajomnak.
A következő bejegyzésben leírom a poggyásznak a történetét, illetve hogy milyen helyeket sikerült bejárnom a 3 hét alatt :-)
Június 21-én indultunk Ferihegyről, ott és akkor még minden rendben volt. Az air berlint választottuk, ott volt a legelfogadhatóbb jegyár. Megérkezve Berlinbe volt 5 óránk, amit semmittevéssel tölthettünk. Nem számolva azzal, hogy a Budapest - Berlin vonalon nem adnak normális kaját, így nem váltottunk eurót, csak dollár volt nálunk. A pénzváltónál pedig hatalmas sor állt... Javaslom, ha valaki netán ott szállna át, akkor legyen nála kellő mennyiségű euró is. :)
Jöttünk-mentünk a reptéren, nehezen, de eltelt az idő, két órával a beszállás előtt ott voltunk a kapunál, ahol a DELAYED felirat fogadott minket. Itt kezdődött el a balszerencsés sorozat első felvonása. Rögtön reklamáltunk, de a hölgy megnyugtatott minket, hogy nincsen semmi baj, ad új repülőjegyet Frankfurtba, ahonnan majd közvetlen járat megy New Yorkba. Igyekeztünk a másik terminálra, időben ott voltunk, felszálltunk, 1 órát utaztunk, leszálltunk, ezekkel probléma nem volt.
Frankfurtban átszállunk a JFK-ra tartó repülőre, ahol már végérvényesen megnyugodtam. Ekkor még nem tudtam, hogy 8-9 óra milyen hosszú idő egy repülőn. Középen ültünk, közvetlenül a first class utáni részen, ahol legalább volt hely, hogy kinyújtsuk a lábunkat. Sajnos mögöttem egy fiatal lányka ült, aki folyamatosan rugdosta a székem, felrakta a lábát, egyszóval nagyon idegesített, de tűrtem. A 8 órát zenehallgatással, filmnézéssel, unatkozással töltöttem el. Nagyon nehezen, de végül csak leszállt a gépünk amerikában. Szörnyen fáradt voltam, mert előtte 3 napot dolgoztam 12 órában, de tudtam, hogy a "hátőrnél" (nem tudom pontosan a nevét :D) nem hivatkozhatok majd arra, hogy fáradt vagyok.
Kikeveredtünk a reptérre, ahol egy megtermett fekete hölgy osztott szét minket, hogy kinek hova kell mennie. Mivel a barátommal mentem, ezért minket egy sorba küldött. Estére értünk oda, sokat nem kellett várakozni, 2 perc után sorra jutottunk. Az az igazi tipikus amerikai, szigorú tekintetű férfi várt minket nagy "szeretettel", majd miután megkérdezte a páromat, hogy kije vagyok (felesége, vagy barátnője), szétválasztott minket. Na itt kezdett el hevesebben verni a szívem, de a párom megnyugtatott, hogy menjek vissza a sorba, nem lesz semmi gond. Tőle csak annyit kérdezett, hogy hol dolgozik, és miért jövünk ide, aztán ujjlenyomat és pecsételt is, aztán intett nekem, hogy mehetek. Már fejben lejátszottam, hogy mit kell mondanom, ki vagyok, honnan és hová jöttem. :D Felesleges volt paráznom, mert egy szót nem szólt hozzám, csak megnézte az útlevelem, levette az ujjlenyomatokat, jó szórakozást kívánt, pecsételt és mehettem.
Ezután jött a fekete leves második része. Várt minket egy szintén fekete amerikai srác, hogy Frankfurtból jöttünk-e, illetve, hogy mutassuk már meg a csomagunkhoz tartozó vonalkódot. Eleget tettünk a kérésének, mire jött a válasz: elveszett a poggyászunk. Felemelő érzés volt ott állni egy ismeretlen kontinensen abban a ruhában, amiben elindultam otthonról.... És mindenem odaveszett.
Mondta, hogy menjünk szépen az irodához, nem lesz semmi gond, majd előkerítik a csomagokat. Nem mi voltunk az elsők az irodánál, de utánunk is gyűlt a sor, a legvégén már kb. 40-en álltak mögöttünk. Sorra kerülve a srác nagyon rendes volt, adott 100-100$-t kárpótlásként, hogy nagyon sajnálják, felvették az adatainkat, és mehettünk végre az utunkra 3 óra ügyintézés után... Ezután taxival mentünk Brooklynba, ahova még szintén 1 óra volt az út, de tűrtem, hisz Amerikáért mindent. :)
A kint töltött idő alatt semmi hír nem volt a poggyászunkról, így már abban a hitben jöttem haza, hogy odavesztek a ruháim. Kint természetesen feltöltöttem a ruhatáramat, hazajőve volt is nagy bámulás a család részéről, hogy milyen stílusváltáson mentem keresztül. :D
Amilyen észrevételeim voltak a ruhákkal kapcsolatosan: mi mindig a Marshall nevezetű helyeken keresgéltünk ruhákat, de többnyire sikerrel jártunk. Ezek állítólagosan olyan boltok (inkább turi féleségek), hogy ami más boltokban megmarad ruha, de csak 1-2 db, és egy bizonyos ideig nem is viszik el őket, akkor ez átkerül a fent nevezett boltba, ahol leértékelik, és viheted is. Így nagyszerű dolgok beszerezhetőek olcsóbban. Csak az az idegesítő, mikor találsz egy ruhát, és nincs a méretedben...
Amit észrevettem még, hogy pl. a melltartók nagyon drágák, és a minőségük is sokkal rosszabb, mint mondjuk itthon. Én inkább egy Victoria Secret-be szívesebben tértem volna be. A bugyik pedig ilyen műszálas anyagokból készülnek, még tapintani is rossz őket.
A boltok egyébként katasztrofálisan néznek ki: szétdobálva a ruhák, cipők, ha a vállfáról valaki lelöki a ruhát, akkor nem veszi fel, hanem otthagyja... Miután felpróbált valamit, nem kell visszavinnie a helyére, hanem csak otthagyhatja. Ez bennem eléggé negatív nyomot hagyott.
A másik csalódás a metrónál ért, hogy mennyire koszosak, igénytelenek az állomások, és valljuk be, néhol a metró is undorító. Nem győztem állandóan kezet mosni, illetve fertőtlenítőt használni. Nekem feltűnt, hogy az amerikában élő emberek igénytelenek önmagukra nézve is. El vannak hízva (érdekes volt kínai lányt kövéren látni...), némelyik eléggé csatorna szagú.
Amit már mindenki leírt, de én is megteszem: mindenhol légkondi. Mi nagyon jó időt fogtunk ki, kb. 35 fok volt minden nap, szikrázó napsütés, na meg a nagy páratartalom, és a metrón, illetve boltokban kb. 20 fokra le van hűtve a levegő. Az első 1-2 perc még élvezetes is, hogy végre hűsölhetsz, de aztán már fázol.
Nekem így sikerült megfáznom, köhögtem is rendesen a 3 hét alatt.
Mivel a metrón a székek ilyen műanyagból vannak, ezért eléggé hidegek. Én vesebeteg vagyok, könnyen felfázok. Pár nap után az egyik reggel véreset pisiltem, szörnyen görcsölt a vesém és az alhasam is. Aznap csak "otthon" fetrengtem, illetve gyors skype-olás közben az orvosommal is sikerült beszélnem, hogy szedjek antibiotikumot. Köszönöm a segítséget, amerikában nagyon egyszerű elintézni az orvosi ellátást....
Nem hallgattam rá, mondván nem akarom az összes pénzem orvosi ellátásra költeni, ezért onnantól kezdve felöltöztem, a metrón nem ültem le, rengeteg vizet ittam, és 3 nap alatt el is múlt a bajom.
Mikor már itthon voltam, elmentem az orvosomhoz, a vér, illetve vizeletvizsgálat során tökéletes eredményeim lettek... :) Egyébként több, mint fél évig panaszmentes voltam, és természetesen a nagy almában kellett újra előjönnie a bajomnak.
A következő bejegyzésben leírom a poggyásznak a történetét, illetve hogy milyen helyeket sikerült bejárnom a 3 hét alatt :-)
2014. augusztus 13., szerda
American dreams (come true)
Kedves Olvasók!
Gondoltam ideje írnom pár sort, hogy merrefelé tart most jelenleg az életem.
Sikeresen levizsgáztam májusban, aztán nagy szerencsémre már várt a munkahely június elsejétől. Nővérként tengetem a mindennapjaimat egy helyi kórházban. Na igaz, nem ezért/ennek tanultam, de a munkahely nagy számnak számít 2014-ben.
Azonban egy hatalmas elhatározásra jutottam, immár véglegesen: au pair leszek amerikában. Nem adtam fel az álmaimat. Az igazat megvallva a procedúra még csak most kezdődik, de várom már nagyon.
Az elhatározás már rengetegszer megvolt, csak valami miatt soha nem tudtam kivitelezni. Leginkább a családom nem akart elengedni engem, de belátva, hogy mennyit robotolok a munkahelyemen, egy szebb jövő érdekében beleegyeztek, hogy az álmaimnak éljek.
Idén nyáron, június 21-től július 9-ig amerikai vakáción voltam. A párommal uticélként New York-ot tűztük ki, ugyanis az anyukája ott lakik.Konkrétabban Brooklynban. Hát valami eszméletlen volt az a pár hét. Beleszerettem. Ekkor jött a végleges elhatározás.Ugyan NY-ban nem tudnék élni, de mint turistalátványosság, úgy gyönyörű. Ebben a pár hétben átrepültünk amerikba túlsó végére is, Californiába. Igaz, csak 4 napot töltöttünk ott, de magamban megfogadtam, hogy visszatérek még.Az én nagy tervem, hogy már előre elkezdem begyűjteni a referenciákat. Több helyen voltam bébiszitter, nehéz dolgom nem lesz.Ami még "akadály", hogy nincsen jogosítványom, de szeptemberben elkezdem. Aztán szépen lassan elkezdődik az én au-pair évem is.Ígérem rendszeres blogoló leszek, mert jó pár lány eltűnt a blogosok sorából.Addig is pár kép a vakációról :-)
4th of July
Manhattan Ellis Island-ről
Háttérben Manhattan :-)
Central Park
A kibírhatatlan 9 óra...
Bryant Park
gyönyörű metróállomás :-D
Statue of Liberty
Sunset on Broadway
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)